BESZÁMOLÓ
SPO-25 / 1-0177
A Nomad Archers Sportklub 2025. augusztus 2-án szervezte meg a Román Távlövő és Távcéllövő Országos Bajnokságot a történelmi íjászat szakágban, a Román Történelmi Íjász Szövetség megbízásából.
Már március végétől meghírdettük mindkét versenyt az www.frai.ro honlapon (íjászok általt ismert oldal), majd június végén a távokat a Román Távcéllövő OB-hez, hogy az íjászok felkészülését megkönnyítsük. (50 m – dák cél, 60 m- magyar mandala, 75 m- mongol cél, 90 m – Panther távcéllövő cél amely körül egy 45 négyzetméteres találati zóna is ki volt jelölve, 140 m – butáni cél amely körül egy 50 négyzetméteres találati zóna is ki volt jelölve).
A Román Távcéllövő Országos Bajnokság harmadik alkalommal volt megrendezve, 30 íjász iratkozott fel a versenyre akiknek öt versenypálya lett kiépítve. A felsorolt öt célt kellett célonként hét nyíllal meglőni először távolodva majd közeledve, összesen hetven lövés. A felnőtt férfi történelmi íj kategóriában hatos döntőt is megrendeztünk, ahol a döntőben 50, 60, 75, 90 majd 140 méteren kellett lőni. Dajka Tamás nyerte meg ezt a kategóriát, a második Alin Tudoran a ACS 4 Archery Fogaras, míg a harmadik Gothárd István lett. A felnőtt női történelmi íj kategóriát Ridi Bettina nyerte meg, a második a nagyenyedi Kiss Kinga, míg a harmadik Hadi Erika lett. A természetes anyagú íjaknál Bondár Zsolt nyert, a második Urs Decebal és Both János előtt.
Az ebéd elfogyasztása után a már felépített távlövő pályához vonultak át a versenyzők. 500 méter hosszú és 60 méter széles pálya lett felépítve, a pálya közepén 100 méterenként zászlók voltak elhelyezve, összesen öt darab egészen 500 méterig (a zászlók a szélmozgást jelezték amik segítik a távlövőt). A 19 versenyző modern anyagú történelmi íj, természetes anyagú történelmi íj és vadászreflex íj kategóriában versenyzett, megkülönböztetve 51 font alatti íjakat és 51 font feletti íjakat kategóriánként. A nőknél a modern anyagú 51 font alatti kategóriában Kiss Kinga nyert 294,30 méterrel, a második Stancu Denisa 272,48 méterrel, a harmadik Hadi Erika 204,73 méterrel. A természetes anyagú 51 font feletti íjaknál Urs Decebal nyert 271,67 méterrel, a második Ladányi Árpád Csaba lett 235,99 méterrel, a harmadik Anton Valentin 220,22 m. A modern anyagú történelmi íjaknál 51 font alatt Rotariu Dumitru lőtt a legmesszebbre 341,03 méterre, a második Gothárd István 327,31 méterrel míg a harmadik Tóth Imre 294,47 méterrel. A modern anyagú történelmi íjaknál 51 font felett Gothárd István lőtt a legmesszebbre 398,39 méterre, a második Rotariu Dumitru 397,96 méterrel míg a harmadik Ladányi Árpád 336,25 méterrel.
A költségek egy részét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány finanszírozta, ezúton köszönetet mondunk a támogatásért.
Csatoljuk a költségekről a dokumentumokat.
Nagyvárad, 2025.08.25.
Tisztelettel:
Balog János,
programfelelős