BESZÁMOLÓ SPO-24 / 1-0104

2024-08-28


1
BESZÁMOLÓ


SPO-24 / 1-0104


A Nomad Archers Sportklub 2024. augusztus 17-én szervezte meg a Román Távlövő és Távcéllövő Országos Bajnokságot a történelmi íjászat szakágban, a Román Történelmi Íjász Szövetség megbízásából.
Már február végétől meghírdettük mindkét versenyt az www.frai.ro honlapon (íjászok általt ismert oldal), majd július végén a távokat a Román Távcéllövő OB-hez, hogy az íjászok felkészülését megkönnyítsük. (40 m-tibeti háromszög, 50 m – dák cél, 60 m- magyar mandala, 70 m- török puta, 90 m – Panther távcéllövő cél amely körül egy 45 négyzetméteres találati zóna is ki volt jelölve).
A Román Távcéllövő Országos Bajnokság második alkalommal volt megrendezve, 22 íjász iratkozott fel a versenyre akiknek három versenypálya lett kiépítve. A felsorolt öt célt kellett célonként hét nyíllal meglőni először távolodva majd közeledve, összesen hetven lövés. A felnőtt férfi történelmi íj kategóriában hatos döntőt is megrendeztünk, ahol a döntőben a tibeti háromszögre kellett lőni 50, 60, 70, 80 majd 90 méteren. Ridi Ferenc János nyerte meg ezt a kategóriát, a második Dajka Gyula Tamás, míg a harmadik Tóth Imre lett. A felnőtt női történelmi íj kategóriát Hadi Erika kisjenőből nyerte meg, a második a nagyenyedi Kiss Kinga, míg a harmadik Ladányi Laura lett. A természetes anyagú íjaknál Kiss Nagy Zoltán nyert, Bondár Zsolt és Bot Cristian előtt.
Az ebéd elfogyasztása után a már felépített távlövő pályához vonultak át a versenyzők. 500 méter hosszú és 60 méter széles pálya lett felépítve, a pálya közepén 100 méterenként zászlók voltak elhelyezve, összesen öt darab egészen 500 méterig (a zászlók a szélmozgást jelezték amik segítik a távlövőt). A 20 versenyző modern anyagú történelmi íj, természetes anyagú történelmi íj, longbow és vadászreflex íj kategóriában versenyzett, megkülönböztetve 51 font alatti íjakat és 51 font feletti íjakat kategóriánként. A nőknél a modern anyagú 51 font alatti kategóriában Kiss Kinga nyert 314 méterrel, a második Ladányi Laura 222 méterrel, a harmadik Ladányi Evelin 169 méterrel.  A természetes anyagú 51 font feletti íjaknál Szathmáry István nyert 258 méterrel, a második Kis Nagy Zoltán lett 211 méterrel. A modern anyagú történelmi íjaknál 51 font alatt Urs Decebal lőtt a legmesszebbre 319 méterre, a második Gothárd István 313 méterrel míg a harmadik Ladányi Árpád 311 méterrel. A modern anyagú történelmi íjaknál 51 font felett Gothárd István lőtt a legmesszebbre 380 méterre, a második Anton Valentin 374 méterrel míg a harmadik Ladányi Árpád 328 méterrel.
A versenyeket megtisztelte jelenlétével Mónus József László távcéllövő és távlövő íjász világbajnok aki az érmeket és az okleveleket adta át.
A költségek egy részét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány finanszírozta, ezúton köszönetet mondunk a támogatásért.
Csatoljuk a költségekről a dokumentumokat.

Nagyvárad, 2024.08.28.

Tisztelettel:
Balog János,